Hosszú évek óta ontja magából az érdekesebbnél érdekesebb cikkeket a legendás brit gazdasági heti lap, az Economist egyik, a nemzetközi üzleti élet jelenével és jövőjével foglalkozó tematikus rovata. A keresztségben a Schumpeter nevet kapó (Joseph Schumpeter osztrák közgazdász nyomán, akinek a nevéhez fűződik például a "kreatív rombolás" elmélete) szekció egyik tavalyi cikke is éppen egy ilyen fontos témát boncolgat a nyugati vállalatok és kapitalizmus kilátásairól - hoppá, hasonló témában már írtam, innen eléred azt is.

Az írás központi eleme, amely a McKinsey Global Insitute (az MGI a világ egyik legismertebb stratégiai tanácsadó cégének, a McKinsey-nek a kutatóintézete) átfogó elemzésére épül, és amely a világ 30 ezer vállalatának adatait vette górcső alá, hogy a nyugati vállalatok, ahogyan legalábbis ma ismerjük őket, hamarosan eltűnhetnek. Természetesen nem a McKinsey-ről beszélnénk, ha nem adnának legalább néhány tippet arra vonatkozóan, hogy hogyan tudják ezek a cégek a véget mégis csak elkerülni. Mielőtt azonban megmártozunk az optimizmus tavában, jöjjön előbb a feketeleves.

Miért fognak kihalni a nyugati vállalatok?

Minimum két ok miatt állíthatjuk, hogy a nyugati vállalatok manapság súlyos, létüket fenyegető veszélyekkel kénytelenek szembenézni. Ahhoz viszont, hogy ezeket megvizsgáljuk, meg kell emlékeznünk, hogy minek köszönhették a sikereiket: az MGI szerint egyfelől a világpiac globalizálódásának, másfelől pedig a költségek drasztikus visszaesésének. Az 1980-as évek óta például 1,2 milliárd fővel nőt a globális munkaerőpiac, miközben az OECD (párizsi székhelyű nemzetközi gazdasági szervezet, vagy, ahogyan az Economist szokta aposztrofálni, a "gazdag államok klubja") szerint tagországaikban felére estek vissza a társasági adó szintek.

Az eddigi siker recept tehát röviden valahogy így nézett ki: alacsony adókulcsok + temérdek munkás = magas profitok. Ennek az aranykornak, a könnyen jött nyereség időszakán viszont nagyon úgy tűnik, hogy vége.

(A nyugati vállalatok egyik jövőbeli "lehetősége", f: epictimes.com)

Az egyik ok, hogy 1990 óta a multinacionális vállalatok száma megduplázódott, ami nagyobb versenyhez vezetett, ezzel tulajdonképpen kiszámíthatatlanná téve a várható nyereségességet - az MGI elemzése szerint a következő évtizedben minimum két százalékkal vethetik vissza a globális GDP-t a csökkenő vállalati profitok.

A másik ok, hogy mind nyugaton, mind keleten elszaporodtak az olyan technológiai óriások, mint az Apple, a Google, az Alibaba, a Tencent vagy a Rakuten, melyek hihetetlen gyorsan és méretekben szereztek maguknak új piacokat és ügyfeleket. A Facebooknak például havonta annyi felhasználója van, mint Kínának lakosa. Ráadásul ezek a cégek általában nem maradnak meg eredeti iparágukban, hanem innovációs potenciáljuknak köszönhetően folyamatosan terjeszkednek. Így lett a személyi számítógépekkel ismertté váló Apple okostelefon gyártó, az Alibaba ("kínai Amazon") pénzügyi szolgáltatásokat biztosító cég, a Google pedig a világ ura.

És tegyük hozzá, mint tette azt maga a szerző is, hogy az MGI a politikai változások által okozott / várhatóan okozható kihívásokat még nem is érintette: magasabb társasági adó szintek, kötelező alapjövedelem, komoly minimálbér emelések, és a sort még bőven lehetne folytatni. De mindezek ellenére...

Miért nem fognak kihalni a nyugati vállalatok?

A McKinsey kutatói szerint az innováció, a folyamatos ötletelés és fejlődés megmentheti a nyugati vállalatokat a kihalástól. Ez persze a tőke- és munkaerő intenzív nagyvállalatokat kevésbé boldogítja, nekik minden bizonnyal marad a szép, vagy a nagyon csúnya elmúlás. Ám azok a cégek, amelyek sikeressége elsősorban munkatársaik ötletein és szürkeállományán nyugszanak, relatív nyugalommal tekinthetnek a jövőbe. A médiaipar, a pénzügyi világ, a gyógyszeripar, de még olyan elsőre talán nem evidens szektorok, mint a logisztika vezetőinek sem kell ma rettegve álomra hajtani a fejüket. Persze az, hogy utóbbiak számára a túlélés lehetőségből valós, hosszú távú sikerek legyenek, nem elég a jó alaphelyzet, ahhoz tökösség is kell, minden szinten.

Viszont, ha ez is meglesz, akkor a pozitív jövőkép szinte garantált, főleg, ha ez kiegészül majd egy új fajta üzleti megközelítéssel is. Egy olyan hozzáállással, ami nem a profitot, nem a kilapátolható osztalékot tekinti a hasznosság legfontosabb fokmérőjének, hanem azt, hogy egy-egy vállalat mit ad vissza ténylegesen a társadalomnak (kamu CSR stratégiák = kuka), vagy, hogy mennyire hajlandók hosszú távon gondolkodni és befektetni, szemben a gyors profit maximalizálással.

Halál vagy változás, ez tehát a nyugati vállalatok előtt tornyosuló legfőbb kérdés.

Reméljük utóbbi mellett teszik le a garast.